A Cosmopolitan felkérésére összeszedtem nektek 13 esküvőszervezési tippet, amit most megosztok veletek.

1. Kezdjétek el a szervezést időben!
Egyáltalán nem extrém, ha a megcélzott nagy nap előtt 1-1,5 évvel korábban elkezditek a szervezést. Minél korábban kezditek, annál könnyebb és nyugodtabb lesz ez a folyamat. A legfontosabb, hogy már az elején jól gondoljátok át a szükséges teendőket, egy tervezett vendéglétszámot és a nagy napra szánt költségkeretet, hiszen ezek a legfontosabbak a kezdetekkor.

2. Határozzátok meg a büdzsét!
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy az apróbb költségekkel nem számolnak, így ne költsetek addig semmire, amíg pontosan át nem gondoljátok, mennyit szántok a nagy napra. Sok kicsi sokra megy alapon a végén ezek az apró tételek is számottevő összeget adhatnak ki. Ezután vegyétek sorra a várható szolgáltatókat és díjaikat, de mindig hagyjatok tartalékot a kifelejtett vagy váratlan kiadásokra.

3. Rakjátok össze a vendéglistát!
A vendéglista mihamarabbi elkészítése kulcsfontosságú, hiszen az így kialakult létszámhoz mérten tudjátok megkeresni álmaitok helyszínét. Az egy főre jutó költségek, mint vendégvárás, vacsora, stb. a legmagasabbak a költségvetésben, így szelektáljatok bátran és ne hívjatok meg senkit kényszerből, csak olyanokat akiket feltétlenül szeretnétek magatok mellett tudni ezen a napon. Ez egy nagyon nehéz döntés számotokra, de ne féljetek meghozni, mindenkinek tudomásul kell venni, hogy van egy létszámhatár.

4. Távoli helyszínek
Előfordulhat, hogy most olyan helyen éltek, ami távol esik azoktól a pontoktól, ahol felnőttetek. Próbáljatok olyan helyszínt találni, ami köztes helyen van és a násznép többségének könnyen megközelíthető. Ha túl sokat kell utazni előfordulhat, hogy nagy számban mondják vissza a részvételt. Ne felejtsétek el, hogy nem csak a nagy napon kell ott lenni, hanem oda is kell utazni, sőt többnyire a buli végén haza is, ami, ha Budapest – Debrecen kötődésűek vagytok, egy balatoni esküvő komoly kihívásokat állít a debreceniek elé.

5. Segítő barátok és családtagok
Ha nem fogadtok esküvőszervezőt, érdemes bevonni a közeli barátokat és családtagokat a szervezési munkába, ezáltal ők is sokkal inkább magukénak érzik az eseményt és nagy terhet vehetnek le a vállatokról, illetve nagy valószínűséggel szívesen is veszik a felkérést. A gyakorlat viszont azt is mutatja, hogy ebben az esetben mindenki szeretne egy picit beleadni, ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogyan azt eredetileg Ti/Te akartad és sok kompromisszumot köttök a konfrontáció elkerülése végett.

6. Legyen mindig “B” terv!
Bármi közbe jöhet, ezért a legvalószínűbb dolgokra érdemes „B” tervet készíteni. Sajnos az egyik leggyakoribb probléma az eső, hiszen senki sem egy szeles, hideg, esős, viharos napon képzeli el az esküvőjét, azonban 1 évvel a nagy nap előtt még vajmi kevés fogalmunk van az aznapi időjárásról. Érdemes felkészülni a legrosszabbra is és megtervezni, hogy legyen, ha esik az eső, késik a ceremóniamester, balesetet szenved a menyasszonyi autó és még sorolhatnánk a váratlan kihívásokat.

7. Koszorúsok és Koszorúslányok
A koszorúslányokról és koszorúsokról sokat beszélhetnénk, a kiválasztásukkal külön cikkben foglalkozom a blogomon (www.blog.meszarosbarbara.hu). Annyi viszont kétségtelen, hogy a lányok komoly támaszt nyújthatnak a készülődés és a szervezés során. Az ad-hoc szorosabb barátok vagy régen látott, kevésbé ismert családtagok nem biztos, hogy a legjobb választás és valószínűleg nem olyanokat szeretnél látni pár év múlva, amikor visszanézed a fényképeidet, akikkel már nem tartod a kapcsolatot.

8. Tedd személyesebbé az esküvőtöket apróságokkal és kiegészítőkkel
A stílust az apróságok teszik tökéletessé és személyessé, ezért válasszatok olyan kiegészítőket, amik a legjobban meghatároznak benneteket. Ha egy vendég eljön az esküvőtökre, nem baj, ha “Ez annyira ők” benyomása támad.

9. Menü összeállítása
A legtöbbet a vendégek a vacsoráról beszélnek egy esküvőn. A megfelelő menü összeállítása nagyon fontos, amihez ismerni kell a násznépet. Ha nincs lehetőségetek ezt kideríteni, akkor ügyeljetek arra, hogy a vegetáriánus és a laktóz, glutén érzékeny vendégeknek is legyen valami, amit bátran fogyaszthatnak és jóllakhatnak. A hely adottságaihoz és a létszámhoz mérten érdemes dönteni, hogy felszolgált vagy büféasztalos vacsora legyen. Utóbbi bár drágább, de lényegesen megkönnyíti, hogy mindenki találjon olyan ételt, ami az ínyére való, továbbá nagyobb létszámnál praktikusabb is.

10. Hozd a legjobb formád, de ne vidd túlzásba!
Ki ne szeretne tökéletesen kinézni az esküvőjén?! Vannak viszont olyanok, akik képesek ezt túlzásba vinni és olyan koplalásba és edzésbe kezdeni, ami már árt az egészségnek. Többen esnek ebbe a csapdába, mint most gondolnád. Szóval tarts mértéket és ne felejtsd el, a párod azért választott Téged, mert úgy szeret, ahogy vagy.

11. Adj feladatot a vőlegényednek!
A férfiak valószínűleg nem tervezik gyerek koruk óta, hogy milyen lesz majd az oltárnál, de kétségkívül, számukra is nagyon fontos ez a nap, ezért ne hagyd ki a vőlegényed! Biztosan megvannak az ő saját elképzelései is és a szervezésben is vannak olyan pontok, amibe szívesen belefolyik. Ne felejtsd el, hogy ez az ő napja is. Ha elfogadsz egy jó tanácsot, akkor ne erőltess rá semmilyen feladatot, azokból vegye ki a részét, amit szeretne, így ő is élvezni fogja a szervezést és nem a konfliktusok ágya lesz ez az időszak. A legtöbb férfi szívesen foglalkozik a menüvel, a hang- és fénytechnikával, zenével és a költségvetéssel.

12. Nyilvántartás és listák
Rengeteg szolgáltatóval fogtok együtt dolgozni a nagy napon, mindenkivel egyedi megállapodásotok lesz, különböző fizetési feltételekkel, kauciókkal, visszaszállítással, egyéb feltételekkel. Üljetek le és csináljatok listát a megtörtént kifizetésekről, a várható költségekről és a fizetési határidőkről, szolgáltatókról és a megállapodott feltételekről, további teendőkről, hogy mindig átlássátok és tudatában legyetek, kivel miről állapodtatok meg, illetve milyen feladatotok van hátra.

13. Esküvői weboldal
A papír alapú meghívó igazi klasszikus és ma is fontos kiegészítője az esküvőnek, de a 21. században érdemes egy weboldalt is készíteni (pl.: eskuvom.hu), amin a vendégeitek sokkal részletesebb információt találnak a nagy napról, illetve térképek és megjegyzések segítik őket a tájékozódásban, amit bárhonnan elérhetnek okostelefonjaik segítségével.

+1 Ne felejtsétek el, valójában mi a fontos!
Az esküvőszervezés összességében egy stresszes feladat, nagyon könnyen azon kaphatod magad, hogy ideges leszel, nem egyszerű rengeteg emberrel kapcsolatot tartani szolgáltatói és vendégoldalról, pláne, ha nem vagy jártas ebben. Ilyenkor picit ülj le és ne felejtsd el, hogy ez a nap miről is szól valójában! Arról, hogy igent mondasz életed szerelmének!

 

A Cosmopolitanos cikket ide kattintva olvashatod.